Nehéz időszakon leszek túl hétfőre, akkor lesz az utolsó vizsgám, most is arra kellene tanulnom, de sokkal fontosabb és értelmesebb dolgaim is vannak most, mint pl. ez a bejegyzés.

Meg hogy letöltsem a sorozataimat. Meg hogy bámuljak ki az ablakon a latyakos szemét időbe, csak ne kelljen tanulni ezt a vackot.

A mikrót is elcsesztem, nem is kicsit, nagyon. Amiatt még mindig nagyon haragszom magamra, és ezzel kapcsolatban gondoltam bele, hogy még azokra az emberekre is, akik a világon eddig a legszemetebbek voltak velem, sosem tudtam tartósan haragudni. Annyira tartósan sem, hogy egy napig kitartott volna, pedig szerintem lett volna okom megnyújtani, de egyszerűen nem ment sosem. Amikor erre először rádöbbentem, azt mondtam, hogy milyen jó, milyen kedves és megértő ember vagyok, (ami persze igaz), de aztán kiderült, hogy ez tök rossz. Igazán összeveszni sem tudok senkivel, mert ha rámmosolyognak, akkor rögtön nem is vagyok  dühös már. Egyből, egy pillanat alatt. Volt olyan, hogy mielőtt találkoztam valakivel, fél napig azt tervezgettem, hogy milyen jól meg fogom mondani neki, és mielőtt odaértem volna hozzá, egyáltalán nem is akartam beolvasni neki.

Na de ennek az a köze a mikróhoz, hogy magamra meg hogy milyen b@lf@sz voltam, kétszer is, simán tudok haragot tartani. Nem bocsátottam meg magamnak egy kicsit sem, és nem találok mentségeket, mivel hogy nincsenek is. Sem enyhítő körülmények. A vádlott bűnös. Tíz év kenyéren és vízen. Már Jack Bauer sem segíthet. Vége.