hétfő, augusztus 3

Bájos kis kurva

Hazajöttem a kórházból, ahol a kérdéses, de elképzelhető hogy tisztán pszeudo-gyógyszerallergia miatt kellett befeküdni, provokáltak istenesen mindenféle vacakokkal, de egyikre sem duzzadt fel az arcom fogyatékos-kinézetűre, mint októberben. De legalább minden nap elmondhattam hogy nincs is semmi bajom, ennek ellenére természetesen hivatalosan ki sem tehettem a lábamat az épületből mert ugye mi van ha a parkban sétálgatva kapok egy olyan masszív anafilaxiás sokkot, hogy a maradékon és az adófizetők pénzén vett eledelen élő, mégis csontsovány, girhes, szerintem mindenképpen jelentős kísérleti-orvosi beavatkozásokon átesett, kvázi gyakorlásra használt macskák is csak néztek volna mint annak a Bálámnak az a szamara. A fiatal nővérek még úgy-ahogy szimpatikusak is voltak, meg én is az öregeknek, de valahogy nem élveztem a dolgot, folyamatosan mérgelődött fel az agyam. Kezdve azzal hogy múlt hét hétfő reggel nyolcra kellett odamenni, kilenckor már foglalkoztak is velem az ambulancián, de az első szem gyógyszert kedden délután egykor kaptam meg, addig csak… ültem a babérjaimon. Ja, és az az első szem gyógyszer is placebó volt, hátha kamuzok… mondjuk jobban is titkolhatták volna, mint hogy a szinte állandóan a kórteremben hagyott lázlapra is azt írják hogy placebo. Mint a Vészhelyzetben, ott egyszer Pratt doki Obecalpot írt fel.

Mindegy, a négyágyas szobában voltak még ketten, egy nyolcvan éves, meg egy ötvenhárom éves bácsi. És általában védeni szoktam a nőkkel szemben azt a megállapítást, hogy a férfiak sokkal hisztisebbek és amikor betegek akkor csakis mindig a halálukon vannak, de talán a büszkeség mellett ebben engem csak az itthoni példák tereltek erre az útra. Ugyanis amennyi nyavalygást az a két faszi levágott… basszus egy ovis kislány is jobb lett volna. És talán társaságnak is. Na mindegy, most a hisztin hisztizek, remélem mindenki érzékeli ezt a művészien kiforrott öniróniás-iróniát. Ja, meg megbámultunk egy Opel Insigniát, és még mindig tetszik. Az idősebb bácsi ma reggel, amikor felébredtem, akkor mondta, hogy így nézek ki. Mint egy bájos kis kurva… De a legdurvább a dologban hogy komolyan nem sértésnek szánta.

De egyébként megnéztem a HIMYM mind a négy évadát (megint), a Heroes harmadikját is (megint), és minden, a laptop merevlemezén lévő filmet is a Schindler listája kivételével, mert arra nem tudtam rászánni magam. Net meg lett volna a másik kórteremben, ahová először tettek, de ahol utána végig voltam, már nem… szívás. Ja, olvastam is természetesen, vicceket is, és olyan sokat volt a fülemben a fülhallgatóm, hogy egészen ráuntam, pedig nem gondoltam eddig hogy lehetséges az ilyen.

Majd a későbbiekben, amennyiben lesz kedvem további izgalmatos sorozatelemzések várhatók, amelyek nyilván egyedül engem érdekelnek.

Addig is pápá.

7 megjegyzés:

Koppany írta...

Bakker, ez életed eddigi legjobb postja :D
Ez is bizonyítja, hogy postolni csak felhúzott aggyal lehet.
Az öregbácsik biztos olyanok, mint a familyguyban a bácsi az utca végéről, aki szerelmes Chrisbe. (Tölts le family guyt, azzal elleszel egy darabig, ha unatkozol.)
Azt az első placebós dolgot meg nemértem, hogy azt várták, hogy majd placebóra majd allergiás rohamot kapsz, vagy mit? :D
Amúgy meg jobbulást :-)
És postolhatnál többet is, hogy szövegfájlban írod meg amikor eszedbejut, és postolod amikor nethez jutsz.

Koppany írta...

De komolyan nézzél family guyt, ha meglátod Herbert bácsit ahogy Chrisről fantáziál, ki fogod röhögni a beled a kórházi bácsikon :D :D :D

Shade írta...

Koppány: van, hogy az ember valamilyen pszichés okból lesz beteg/kap allergiát és a tüneteknek közül sincs a gyógyszerhez! Meg akár az is lehet, hogy egy véletlen egybeesés miatt épp akkor lesz valami másra allergiás az ember, amikor szed egy gyógyszert. A placebóval éppen ezt akarják biztosan kizárni...
Meg olyan is van, hogy az ember palacebót kap és meggyógyul, mert hisz benne. Ez is ilyen pszichológiai izé:)

Shade írta...

Zoli, ha végképp unatkozol és már a Family Guyt is kivégezted, nézz Skinst!!!:) Elborult tinisorozat, de jó:)

Zoltán írta...

Köszönöm az elismerést!
A placebóhatást a kvarkok világában fellépő, a kauzalitást nélkülöző vagy éppen megfordító hatással magyarázzák. Azaz hogy nem feltétlenül ok után következik az okozat, lehet hogy nincs is ok, vagy csak később következik be. Emellett persze sokkal ésszerűbb hogy tényleg pszicho-szomatikus dolog, mivelhogy csak akkor működik, ha az ember tud róla. Azaz ha titokban kap placebót, akkor nem fog meggyógyulni, csak ha tud róla, hogy gyógyszert szed. Na igen.

A Family guynak majd valamikor adok még egy esélyt, de nem igazán tetszett eddig. A Skins viszont nagyon állat, amikor a coolon ment valamikor korábban, néztem pár részt belőle, marha jó volt :)

Koppany írta...

És ha írnál még sorozatismertetőt, szívesen elolvasnám.
Csak írjá' má'!

Zoltán írta...

Tiszta megható, amiket itt kapok, nagyon jól esik. De az ilyen sorozatismertetőkhöz sok idő kell, és kellő hangulat, ami szerencsére most nincs meg.
De amint lesz mindkettő, írok többet is.