Supernatural/Odaát

Igen, gyerekek, elég nagyok vagytok hozzá, hogy megtudjátok. Ez a kedvenc sorozatom. Témáját meglehetősen nehéz behatárolni, az évadok múlásával ez is sokat változott. Kezdetben leginkább az passzolt rá, hogy tinihorror, a heti egy szörny felosztással, de az évek múlásával, és azzal, hogy Eric Kripke, a fő fej egyre több szabad kezet kapott, sokkal sötétebb, komolyabb hangvételű műsor lett. Okkult dráma. Szeptemberben kezdődik az ötödik évad, jelen állás szerint az utolsó, de rebesgetnek híreket, hogy a főszereplők aláírnának egy hatodikra is… én reménykedem.

A CW nevű csatornán megy az Egyesült Államokban, ami az öt nagy, ingyenes országos adó (network) közül a legkisebb, leggyengébb és legcsóróbb, így kevés saját készítésű műsora van, és őket is állandóan baszogatják hogy költsenek kevesebbet, pl. a kedvenc színésznőmtől is így kellett megválni a harmadik évad után.

A színészek nem az ismeretlenségből tűntek elő, a maguk módján mind nagy nevek, a két főszereplő korábban is vitt el a hátán egy-egy sorozatot (Jensen Ackles a Dark Angel második évadának volt a legjópofább karaktere, hát Jared Padalecki meg a Szívek szállodájában volt, mondhatni hogy erős a stílusváltás), és ahogy a cselekmény is egyre komolyabb, komorabb, ők is egyre többet nyújtanak, az első évados bohóckodás és tényleg tinihorrorfilmes klisék után a negyedik évadban legalább annyi dráma van mint vér, és ebben a sorozatban ez nem kis szó. A kisebb szerepekre is sorozatkörökben ismert, nagy neveket szerződtetnek, mindenki jól hozza, amit kell neki, minden passzol; a tesók kocsija, a 67-es Impala magáért beszél, robog és hangos és menő, más nem kell.

Külön szót kell ejteni az epizódokban elhangzó zenékről. Egyszerűen zseniális a választás, mindig beletrafálnak az alkotók, a dalok ütnek akkorát, mint a Lost évadkezdő részeiben a Make your own kind of music vagy a Downtown, azzal a kitétellel, hogy itt sokkal több dal van, és műfajukat tekintve mint a ‘70-es-‘80-as évek klasszikus rock gyöngyszemei, melyek pontosan passzolnak oda, ahol elhangzanak. Az évadzáró részek első pár perce alatt, az addigi történések összefoglalása alatt mindig a Kansas Carry on my wayward son című dala megy, és nem lehet szavakkal leírni, mennyire visszaadja az egész sorozat fílingjét, mennyire passzol a világába.

Egy újabb nagyon jó pont a sorozat mellett a humor. Rengeteget hülyéskednek a színészek is, az írók is sok poént tesznek bele, és ez nagyon is szükséges ahhoz, hogy ne legyen unalmas a sorozat, hogy ne vegyék túl komolyan magukat, mint például a Smallville-el történt, ahol nincs egyetlen épkézláb poén évek óta.

Cselekmény:

Az alapfelállás nem túl bonyolult: van ugye a Winchester família (beszédes név), papa-mama, két kisgyerek, egyikük még baba. Egyik éjszaka furcsa hangok, papa elaludt a tévénél, akkor ki álldogál a kis Sammy bölcsője felett? Igen, egy geciember, az az Azazel, aki az első két évad kvázi főgonosza lesz. Innen már indulás a lejtőn lefelé, mama meghal (a plafonra szegezik, leszúrják, felégetik, nem szép látvány), a gonosz létezik, nem is egy arca van, a sötétben félni kell, igenis, a gyerekek komplett kommandós kiképzést kapnak az exkatona apucitól, és megtanulják, milyen szörnyet hogyan kell kicsinálni. Ugrunk, huszonvalahány évvel később a kis Sammy menő joghallgató, beállít az éjszaka közepén Dean, a nagytesó, a papa eltűnt, szarban a haza. Vonakodva, de vele megy a tesó, és elkezdődik a nagy kaland, ami évekig tart még, de ezt persze később tudjuk meg. A rész végére sem derül ki, hol a fater (egy szellemmel végeznek szerencsésen), Sam visszamegy az egyetemre, otthon friss süti, a nője sehol, ledől az ágyra, csöpög valami a plafonról, na ott a barátnő Jessica, felszögelve, véresen, égve, nabaszki. Dean nehezen kiviszi a tesót a lángoló házból, és amíg a rendőrök-tűzoltók teszik a dolgukat, Sam nagykeményen megtölt egy shotgunt, benyomja a csomagtartóba, sok a dolgunk még… Na jó, hazudtam, az alapfelállás elég bonyolult. 

Innentől az első, és jelentős részben a második évad felállása is ugyanaz, így visszagondolva kicsit unalmas, minden részben egy újabb pokoli teremtményt kell hűvösre tenni, van itt vámpír, wendigo, Kampókéz, szellemek, indián temető szellemei által felhergelt rovarok, vérfarkasok és hasonlók; illetve egy-két részenként egy-egy apró nyom a “Yellow-eyed Demon”, azaz Azazel kereséséhez. Apuci aztán meghal (a főgeci démonnal üzletel: a saját lelkét odaadja neki, így pokolba kerül szenvedni, cserébe a halálosan megsebesült Dean életben maradhat). Közben Samnek nagyon sokat nagyon fáj a feje, később látomásai is lesznek, kiderül, hogy az démon az elején nem csak nézegette őt alvás közben, a vérét a szájába csöpögtette, nyami, ettől furcsa képességei lettek, kiderül aztán, hogy akkoriban sokkal több gyerekkel is ezt tette, egy későbbi nagy cél érdekében, majd összeeresztette őket, hogy a legerősebb közülük a többit hűvösre tegye és ott legyen neki szolgálatkészen. Ez a démoni terv úgy látszik, kiderül a második évad végén, kell egy ember, aki képes kinyitni a pokol kapuját, hogy kiszabadítsa a démonokat a pokolból. Sokkal később jövünk rá, hogy ez a terv sokkalta összetettebb.

Na mindegy, Sam meghal (az egyik ilyen este meglátogatott gyerek hátba szúrja egy marha nagy késsel), Dean feltámasztja, cserébe a saját lelkéért, amiért egy év múlva jönnek el, a harmadik évad fő cselekménye ez, próbálják megakadályozni, bármi áron, persze amellett, hogy a pokol kapuján kiszabadult démonokkal is próbálnak kezdeni valamit, mert rosszalkodnak ők is. Közben, mivel Azazelt fejbe puffantották a minden teremtménnyel végző Colttal, egy Lilith nevű démon lesz a főellenség, aki persze sokkal erősebb és veszélyesebb elődjénél, és micsoda véletlen, ő az, akit meg kell ölni ahhoz, hogy Dean ne menjen a pokolra. A forgatókönyvírók sztrájkja miatt rövidebb, 16 részes harmadik évad végén nem sikerül a terv, Lilith életben marad (mármint olyan démonos értelemben), Dean a pokolra kerül, Sam egyedül marad a furcsa képességeivel, nagy a baj.

A negyedik évad, az eddigi legjobb, újabb lapáttal tesz az egész mizériára, a Koppánynál a Csillagkapunál leírt ellenség-erősségi sorrend itt is megfigyelhető, mivel az első két évadban szellemekkel, vámpírokkal, ilyenekkel kellett szembeszállni, a harmadikban már démonok voltak, akik nagyobb falatot jelentenek, itt azonban már közülük is a nagyágyúkkal kell szembenézni, és hát a másik oldalon nem más van, mint a Mennyország, angyalok meg minden. Bizony, Dean feltámad, összeborulás, mindenki boldog, de senki sem tudja, mi miért van, sokkal később derül ki, hogy itt bizony az Isteni akarat is vastagon benne van a levesben, Lilith konkrétan fel akarja törni a 66 pecsétet, ami ha sikerül neki, akkor Lucifer felszabadul a börtönéből és az ugye nem jó. A probléma ott van, hogy sok száz lehetséges pecsét létezik, és ezek közül elég 66-ot feltörnie és itt az Apokalipszis, ez konkrétan szerepel a Jelenések könyvében is, szóval a bibi nagy, nincs elég katona az összes pecsét védelmére, sajnos annyi lóvé nincs, hogy látványos angyal vs. démon csatákat mutatnának, de néha beszámolnak róla, hogy rosszul áll a mennyei oldal. A két tesó folyamatosan kerül egyre mélyebbre ebben a játszmában, míg Sam a démonokkal, személy szerint egy jó oldalra állt démoncsajszival, Rubyhoz kerül egyre közelebb, addig Dean az angyali seregekkel van, ő a kiválasztott. Ugyanis az első pecsét ő maga volt, a jóslat szerint is ő egyedül az, aki képes megállítani a dolgot. Az évad végére egyre jobban egymás ellen fordulnak a tesók, már úgy látszik, minden elveszett, amikor kiderül: tényleg minden elveszett, mert mind a kettejüket átbaszták mint szart a palánkon, az angyalok nem is akarják megállítani az apokalipszist, a Ruby démon is mégiscsak gonosz, minden a feje tetejére áll, a 66. pecsét sem más, mint Lilith megölése, ami ugye alapból jó dolog lenne, de ezzel elszabadul a Lucifer, amit meg már tisztázott, hogy nem jó.

És itt van vége, kéremszépen, a tesók mégis kibékülnek, ebből a szempontból nem fogunk álmatlanul forgolódni a nyáron, csak hát jön a világvége, amiatt meg de. Ja, és Lucifert az Mark Pellegrino fogja játszani, aki Jacobot a Lostban. Király.